Hírek Külföld

KEITH FLINT KÉT NAPPAL A HALÁLA ELŐTT PARKFUTÁSON VETT RÉSZT

A hivatalos vizsgálat szerint nem merült fel az idegenkezűség gyanúja Keith Flint, a Prodigy együttes énekesének halálával kapcsolatban – számolt be róla a BBC News.

A 49 éves énekest március 4-én találták holtan az essexi North Endben lévő otthonában. A zenész a törvényszéki orvosszakértő megállapítása szerint felakasztotta magát, a toxikológiai vizsgálat azonban még folyik.
Flint halálának körülményeiről várhatóan július 23-án nyújtják be a zárójelentést.
A Chelmsfordban megtartott tárgyaláson Lynsey Chaffe vezető orvosszakértő elmondta, hogy a haláleset körüli hivatalos rendőrségi eljárás szabályosan, a protokoll szerint zajlott, és megerősítette, hogy nem merült fel az idegenkezűség gyanúja.
A Londonban született Flint az 1990-es években futott be Brit Award-díjas bandájával. Az együttes tavaly novemberben jelentkezett új lemezzel, a közelmúltban Ausztráliában turnéztak, májusban az Egyesült Államokba mentek volna.
Liam Howlett és Maxim, a Prodigy tagjai Flintet “igazi úttörőként, innovátorként és legendaként” méltatták halála után.
A Chemical Brothersből Ed Simons azt mondta, “nagyszerű ember” volt, akivel mindig nagyon mulatságos volt együtt lenni.
Két nappal halála előtt Flint még részt vett a chemsfordi öt kilométeres parkfutásban, amit egyéni csúccsal, 21 perc 22 másodperc alatt teljesített.

 

MTI

Related posts

100 KARÁTOS GAGA

celebadmin

TÍZSZERES APUKA LETT EDDIE MURPHY

celebadmin

FILM KÉSZÜL FÁBIÁN JULI ÉLETÉRŐL

celebadmin

Leave a Comment