Hírek Programok Zene

SÉRÜLÉSEI ELLENÉRE IS FOLYTATJA A TURNÉT MADONNA

Madonna, aki világkörüli turnéján több koncert lemondására kényszerült sérülései miatt, szerdán este a londoni Palladiumban lépett fel a Madame X című műsorával.

A BBC News emlékeztetett rá, hogy a sztárnak 93 fellépést szerveztek a világkörüli koncertturnéra, de ebből már tízet le kellett mondania térd- és csípőfájdalmai miatt és orvosai tanácsára. Legutóbb hétfői, első londoni koncertjét kellett törölnie.
A szerdai koncertjén térdvédőt viselt, de a két és félórás műsorban fergetegesen táncolt, magas rúgásokat és jógamozdulatokat mutatott be, és úgy tűnt, a 61 éves sztár nem vett vissza megszokott lendületéből.
A rajongóinak a színpadról el is mondta: a kihagyott koncert után örül, hogy mégis sikerült fellépnie a Palladiumban.
A Palladium egyébként alig 2300 férőhelyes, miközben az énekesnő több tízezer fős arénákhoz van szokva, de mint megjegyezte, ezúttal a helyszín jól illik a műsorához, amely “bensőségesebb, és izgalmasabb teret kíván meg”.
Az intim hangulat biztosítása érdekében a nézők mobiljait is lezárt tasakokban helyezték el, bár maga Madonna is elismerte, hogy a mobilja nélkül azonnal ideges lesz, és “kisebb pánikrohamai” vannak.
A koncert műsora a hagyományos portugál zenéből indul ki, amelyet Madonna Lisszabonba költözésekor fedezett fel. El is mesélte, hogy magányára a portugál fado-klubokban talált vigaszt.
A tradicionális zenei és táncos elemek mellett azonban a rá jellemző olyan extravagáns elemek is feltűntek, mint a  gázmaszkos táncosok vagy csellózó apácák, és aktuális üzeneteket is megfogalmazott az iskolai lövöldözésekkel és a klímaváltozással kapcsolatban. A különböző témájú műsorelemeket a kerettörténet főszereplője, Madame X  karaktere fogta össze.
A sztár világkörüli turnéja további 13 londoni fellépéssel folytatódik.

 

MTI

Related posts

DEMI MOORE NŐBE SZERELMES

celebadmin

PUSZTULÁSNAK INDULT AZ ALGAÁLLOMÁNY A BALATONBAN

celebadmin

REKORD ÉVET ZÁRT A MIKULÁSGYÁR

celebadmin

Leave a Comment