Hírek Sport

KOZMA ISTVÁNRA EMLÉKEZTEK

A magyar szövetség (MBSZ) vezetősége az Új köztemetőben emlékezett csütörtökön Kozma Istvánra, az eddigi egyetlen magyar kétszeres olimpiai bajnok birkózóra.

A szövetség részéről Németh Szilárd elnök, Bacsa Péter ügyvezető alelnök, Farkas Tibor főtitkár, Bácsi Péter szakmai igazgató és Süle László intézőbizottsági tag megkoszorúzta a legendás sportoló síremlékét, melyet másfél éve, a 2018-as budapesti világbajnokság előtt újíttatott fel az MBSZ.
Közleményében a szövetség emlékeztetett rá, hogy az egykori nehézsúlyú klasszist az 1928-ban olimpiai bajnok Keresztes Lajos csábította a szőnyegre, és élete végéig ő maradt az edzője. Kozma tíz világversenyen szerzett érmet, közte két olimpiai (1964, 1968), három világbajnoki (1962, 1966, 1967) és egy Európa-bajnoki aranyat (1967). 1967-ben ő lett az év férfi sportolója Magyarországon. A sportág legendás alakja 1970. április negyedikén súlyos autóbalesetet szenvedett, és öt nap múlva elhunyt a kórházban.
2007-ben posztumusz beválasztották a sportági Hírességek Csarnokába, ma pedig az ő nevét viseli a Magyar Birkózó Akadémia.

 

MTI

Related posts

70. SZÜLETÉSNAPJÁRA KÉSZÜL BANGÓ MARGIT

celebadmin

VISSZATÉR A CAMPUS A DEBRECENI NAGYERDŐBE

celebadmin

KÖNYV KÉSZÜLT ENNIO MORRICONE ÉLETÉRŐL

celebadmin

2 hozzászólás

Leave a Comment