Filmek Hírek Külföld Programok

RENDHAGYÓ LESZ A SANGHAJI FILMFESZTIVÁL

A jövő héten megnyíló Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválra a koronavírus-járvány miatt nem érkeznek külföldi vendégek. A versenyprogram is kimarad idén, helyette egy kisebb merítést mutatnak be a helyi közönségnek és az ágazat képviselőinek a javarészt kínai filmtermésből.

A The Hollywood Reporter értesülése szerint a július 25-én megnyíló fesztivál műsorát a következő napokban hozzák nyilvánosságra.
A filmfesztivál szervezői elmondták, hogy miközben külföldi vendégeket idén nem hívtak meg hivatalosan a mustrára, a Kínában dolgozó nemzetközi filmes vállalatok képviselőit szívesen látják majd a rendezvényen.
A sanghaji filmfesztivál az ázsiai ország egyik legtekintélyesebb filmes eseménye. Rendszerint június közepén zajlik, idén azonban a panadémia miatt későbbre halasztották. A hagyományosan a filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett Sanghaji Nemzetközi Televíziós fesztivált szintén rövidebb formában, augusztus 3. és 7. között tartják meg.
A kínai állami filmhivatal a héten “alacsony kockázatúnak” minősített térségben július 20-tól engedélyezte a mozik megnyitását.

 

MTI

Related posts

SZŰK KÖRBEN VESZNEK VÉGSŐ BÚCSÚT ANDY VAJNÁTÓL

celebadmin

ED SHEERANÉ AZ IDEI ÉV LEGSIKERSEBB TURNÉJA

celebadmin

STRASBOURG SEM ELNÉZŐ A DISZKÓTRAGÉDIÁVAL

celebadmin

1 comment

Leave a Comment