Egyéb Hírek Itthon

JÓ EMBEREKET DÍJAZTAK

Az elmúlt években beteg embertársainak gyógykezelését segítő Balogh Enikő kapta az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat vasárnap Pécsen – közölte a kitüntetésről döntő kuratórium.

    A díjat és azzal együtt Judit Hagner Németországban élő magyar szobrász, simogató emberi kezet mintázó alkotását a Debreceni Egyetem idén lediplomázott orvostanhallgatója azzal érdemelte ki, hogy számos különféle módon segítette beteg embertársai gyógyulását, gyógyítását.
Balogh Enikő leukémiás gyerekeknek rendszeresen színházlátogatásokat, jelmezes kórházlátogatásokat szervez, de karácsonykor a Vígszínház színészeivel közösen a rászorulók megsegítéséért licitet is indított, s előfordult, hogy szponzor segítségével elektromos kisautót ajándékozott a győri gyermekosztály részére. Futással is gyűjtött adományokat alapítványoknak, de megesett az is, hogy levágott hajából paróka készült egy leukémiás kislány részére.
A Jó ember-díjat tizenötödik alkalommal ítélte oda az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére, egyben a Káplár László által képviselt értékrend megőrzésére létrejött alapítvány.
A díjat minden évben egy olyan ember kapja meg, aki becsülettel, tisztességgel, emberséggel, alázattal végzi munkáját, mindezen felül embertársainak ad jót, inspirációt, segítséget, megnyitja mások előtt a képzeletbeli ajtókat, kitapossa előttük az utat – jelezték a közleményben.

MTI

Related posts

MÉG NEM KERESIK JAMES BOND UTÓDJÁT

celebadmin

KÜLÖNLEGES TECHNIKA SEGÍTI A BALATONI VÍZIMENTŐKET

celebadmin

MARSRENGÉS VOLT, DE MIÉRT?

celebadmin

Leave a Comment