Hírek Itthon Programok

JÚLIUS VÉGÉN ÚJRA AZ ANNÁKÉ LESZ FÜRED

Július utolsó napján rendezik meg a 196. Anna-bált Balatonfüreden. A rendezvényt a hagyományokhoz híven az Anna fesztivál programjai színesítik – közölte a városban tartott pénteki sajtótájékoztatón Balatonfüred polgármestere.

    Bóka István elmondta, hogy a rendezvényre meghívást kapnak a 18 éves balatonfüredi lányok és azok a fiatalok is, akik tavaly, az elmaradt bál idején töltötték be 18. életévüket.     Közölte: a 9. Anna fesztivál július 26-án, hétfőn kezdődik, egyebek mellett prímásverseny, operaest, utcabál szerepel a kínálatban.     Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója a prímásversenyről elmondta, hogy a versenyen idén először a fiatal korosztály is megmérettetheti magát, valamint a klasszikus magyar nóta is felcsendül.     Simon Attila, a Herend Porcelán Manufaktúra vezérigazgatója kiemelte, hogy 3300 darab porcelánt szállítanak majd a bál helyszínére 89 millió forint értékben.     A díjak mintájában a tradíció mellett az innováció is fellelhető lesz, az első díj a megújult Viktória-mintát, a második díj a korábbi madaras minta modern változatát viseli majd, a harmadik díjon pedig egy új, zöld árnyalatú Apponyi-minta lesz látható – közölte.     Madarász Róbert, a Nemzeti Lovas Díszegység parancsnoka felidézte Kiss Ernő altábornagy emlékét; a róla elnevezett díjat minden évben a bál keretében ítélik oda a kiemelkedő közéleti tevékenység elismeréseként.     Az Anna fesztivál keretében július 26-án tematikus sétán lehet részt venni, kedden és szerdán lesz a Prímásverseny a Kisfaludy Galériában.
A Magyar Állami Operaház Énekkara lép fel a Gyógy téren csütörtökön és pénteken. Pénteken megrendezik a hagyományos szívhalászatot, szombaton a Valcer Táncstúdió előadását láthatják a nézők a Kisfaludy színpadon. Fellép Balatonfüred fúvószenekara és a Footprint zenekar, este pedig utcabált rendeznek.     Vasárnap bemutatkozik az Anna-bál szépe és udvarhölgyei, este pedig Operafüred címmel filmvetítés lesz a Gyógy téren.     A bál fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter, a díszvendég Veszprém város lesz.

MTI

Related posts

ELHUNYT A LEGENDÁS OROSZ KÉM

celebadmin

TOM HANKS ÉS RITA WILSON IS MEGFERTŐZŐDÖTT A KORONAVÍRUSSAL

celebadmin

MEGKÉRTÉK ARNOLD SCHWARZENEGGER LÁNYA KEZÉT

celebadmin

Leave a Comment