Hírek Itthon Programok Zene

ISMÉT LESZ SZIGET FESZTIVÁL

2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.

“Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést” – idézte Kádár Tamás főszervezőt az MTI-hez eljuttatott közlemény.
A Sziget fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy  a járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt, 2020-hoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások körüli bizonytalanságok miatt határoztak úgy, hogy inkább a jövő évi Szigetre készülnek.
Kádár Tamás akkor elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét nagyon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.
Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot sem rendezték meg idén, ezek szervezői már március közepén bejelentették ezt.

MTI

Related posts

ELHUNYT SZÍVÓS ISTVÁN

celebadmin

ELHUNYT ANDORAI PÉTER

celebadmin

TOVÁBBRA IS VÍZ ALATT VELENCE

celebadmin

Leave a Comment