Egyéb Hírek Külföld

ELTÁVOLÍTOTTÁK A SÉRTŐ SZIKLÁT AZ EGYETEMRŐL

Rasszizmusra  hivatkozva távolíttattak el egy sziklát a Wisconsini Egyetem madisoni kampuszáról, miután az egyetem fekete diákmozgalma és más diákszervezetek tiltakoztak az ellen, hogy a sziklát mintegy 100 évvel ezelőtti odaszállításakor “négerfejnek” nevezték – jelentette a Fox News amerikai hírcsatorna helyi idő szerint vasárnap.

Akkor ez bevett gyakorlat volt a szokásosnál sötétebb szikláknál -idézte fel a Fox News, kiemelve, hogy a Wisconsin State Journal 1920-as években megjelent egyik tudósítása nevezte így a sziklát, ami miatt most a tiltakozások kezdődtek.
Magának a sziklának egyébként az égvilágon semmi köze nem volt a rasszizmushoz vagy bármelyik etnikumhoz. Az egyetem 1925-ben ásatta ki és szállíttatta a kampuszra, ahol az egyetem egykori elnökének, Thomas Crowder Chamberlin geológusnak állítottak vele emléket. A 70 tonnás sziklát egy domb tetején helyezték el, nagyjából a felső fél métere volt látható a föld felszíne felett. A szikla ritkaságnak számít, mert kétmilliárd éves, és valószínűleg egy gleccserrel érkezett Kanadából Wisconsinba.
Egyetemi kutatók nem találták nyomát annak, hogy máskor is “négerfejnek” nevezte volna bárki a kőtömböt, ám arra találtak bizonyítékot, hogy a rasszista nézetei miatt hírhedtté vált Ku Klux Klan aktív volt a kampuszon a szikla elhelyezésének idején.
Juliana Bennett, aki a diákságot képviseli a madisoni városi tanácsnál, rasszista emlékműnek nevezte a sziklát, amelynek elszállítása szerinte “kis lépés” abba az irányba, hogy az iskola “nyitottabbá és elfogadóbbá” váljék.
Az egyetem tájékoztatása szerint Chamberlinnek emléktáblát fognak avatni a kampuszon, a sziklát pedig az egyetem területének más részén helyezik el. A Fox News felidézte, hogy egyes diákszervezetek Abraham Lincoln egykori amerikai elnök szobrának eltávolítását is követelték, de azt az egyetem elutasította.

MTI

Related posts

HETEDSZER NYERT HAMILTON A HUNGARORINGEN

celebadmin

BEATLES RITKASÁG A KALAPÁCS ALATT

celebadmin

VÁLIK CARDI B

celebadmin

Leave a Comment