Egyéb Hírek Külföld

LEMOND A BARCLAYS VEZÉRIGAZGATÓJA

Bejelentette lemondási szándékát hétfőn Jes Staley, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi szolgáltató csoport, a Barclays vezérigazgatója, miután a brit felügyeleti hatóságok kivizsgálták, hogy milyen kapcsolatok fűzték a szexuális bűncselekményekért elítélt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberhez.

    A Barclays hétfőn csak annyit közölt, hogy a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) és a Bank of England pénteken ismertette a céggel a vizsgálat előzetes eredményét.
A bank közleménye nem részletezte, hogy a vizsgálati jelentés mit tartalmaz, de közölte: a felügyeleti hatóságok megállapításai nyomán, és tekintettel arra is, hogy Staley e megállapításokat hivatalos fórumokon “vitatni kívánja”, az igazgatótanács és Staley közös megegyezéssel úgy döntött, hogy a vezérigazgató távozik a Barclays-csoport éléről.
A Barclays közleménye hangsúlyozza: a vizsgálat nem állapította meg, hogy Jes Staley az Epstein terhére rótt bűncselekmények bármelyikéről tudott volna, vagy e bűncselekményeknek tanúja lett volna.
Staley 2015 óta állt a Barclays élén. Lemondása nyomán egyévi javadalmazásának megfelelő összeget, 2,4 millió fontot (több mint egymilliárd forintot) vehet fel végkielégítésként.
Jeffrey Epstein korábban a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt.
Epsteint 2019 nyarán ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de annak az évnek az augusztusában holtan találták börtöncellájában. A néhai nagybefektető a halottkémi vizsgálat megállapítása szerint öngyilkosságot követett el.
Staley a Barclays vezérigazgatói tisztségének átvétele előtt a JP Morgan amerikai bankcsoport igazgatótanácsának tagja volt, és már korábban elismerte, hogy Epsteinnel évekig kapcsolatot tartott még azután is, hogy az egykori mágnást 2008-ban először elítélték.
Az Epstein-botrányba belekeveredett András yorki herceg, a brit uralkodó fia is, akiről már évekkel ezelőtt szintén kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt Jeffrey Epsteinnel.
Epstein szexuális üzelmeinek egyik korábbi áldozata, a floridai illetőségű Virginia Giuffre – akkori nevén Virginia Roberts – jogi keresetet is indított, azzal a váddal, hogy Epstein 2001-ben és 2002-ben több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel.
Virginia Roberts 2001-ben 17 éves volt, és a floridai törvények szerint akkor még kiskorúnak számított.

MTI

Related posts

A KARCOLATOK ARANYLEMEZÉT AJÁNLOTTA FEL ÁKOS

celebadmin

4 MILLIÁRDOS KARÁCSONYI AJÁNDÉKOT KAPOTT KIM K.

celebadmin

EGY NAP ALATT EGYMILLIÓ KATTINTÁS MAJKA “MEZTELENKEDÉSÉRE”

celebadmin

Leave a Comment