Megnyitják a látogatók előtt a Szent István-napi ünnepségek alatt a magyar királyok csontmaradványait rejtő székesfehérvári osszáriumot – jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a város fideszes országgyűlési képviselője pénteken.
A Szent István 2025 programsorozatról tartott székesfehérvári sajtótájékoztatón Vargha Tamás közölte: bíznak abban, hogy nemcsak városi, hanem kiemelt állami rendezvényként is megünnepelhetik az államalapítást a “nemzet történelmi fővárosában”.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülettel 2020-ban indították el a Szent István 2025 programsorozatot.
Ennek célja István király életművének megismertetése és további kutatása az államalapítás 1025. évfordulója tiszteletére – mondta Lomnici Zoltán.
Székesfehérvár közgyűlése június 24-én döntött úgy, hogy a város csatlakozik a programsorozathoz. A szervezők kiállításokat, kulturális rendezvényeket és tudományos konferenciákat rendeznek.
MTI
2 hozzászólás