Csonka András 60. születésnapjához közeledve őszintén beszélt félelmeiről. Bár elfogadta, hogy egyedül él, a magány gondolata mély aggodalommal tölti el.
Megbékélt az egyedülléttel
A színész elmondta, hogy fiatalon nem így képzelte az életét, de idővel megbékélt azzal, hogy nincs családja. Közeli barátok és testvére, Dodi mindig mellette álltak, ezért nem érezte üresnek a mindennapokat.
„A 60-as szám azért zavar, mert már nem tudnék úgy felépíteni egy kapcsolatot, ahogy szeretném” – vallotta az Evergreen Health podcastban.
A magánytól való félelem
Csonka bevallotta, hogy a legjobban a teljes kiszolgáltatottság rémiszti meg. Fél attól, hogy egyszer rászorul mások segítségére.
- Nem tudja elképzelni, hogy hosszabb ideig másra utalva éljen.
- Úgy érzi, egy családtag támogatása mindig többet jelent, mint egy baráté, akinek megvan a saját élete.
Gyermekkori élmények nyomai
A színész aggodalmai személyes tapasztalatból fakadnak: fiatalkorában éveken át kísérte végig édesapja leépülését, aki folyamatos ápolásra szorult. Ez a tízéves megterhelő időszak mély nyomot hagyott benne.
Úgy érzi, ekkor alakult ki benne az a gát, amely azóta sem engedi, hogy bárkit igazán közel engedjen magához.
Barátok és család – másfajta támasz
Csonka hangsúlyozta, hogy szerencsés, mert több közeli barátja is van, és a testvérével, Dodival szoros viszonyt ápol. Ezek a kapcsolatok sokat jelentenek számára, és hiszi, hogy szükség esetén számíthat rájuk. Ugyanakkor a színész pontosan érzi a különbséget: egy családtag által nyújtott támogatás más minőségű és más mértékű, mint amit a barátok adhatnak — ez az ismeret pedig szorongást kelt benne a jövőt illetően.
A színész vallomása rávilágít arra, hogy az egyedüllét elfogadható, de a magány miatti félelmeket sokszor nehezebb feldolgozni. Csonka András őszintesége emlékeztet arra, mennyire fontos előre gondolkodni, és felkészülni azokra az élethelyzetekre, amikor segítségre szorulhatunk.